Font Size

SCREEN

Layout

Cpanel

Menetrendi javaslatok

Az ITF.HU Csoport menetrendi javaslatait itt olvashatja. Egyrészt a jelenlegi, aktuális menetrenddel kapcsolatos módosítási javaslatainkat, a médiában megjelent menetrendi problémákkal kapcsolatos véleményeinket, másrészt a hosszú távú tervezéshez javasolt elképzeléseinket.

Ugyanannyi személyvonat – kevesebb szellemvonat

Nagykáta–Szolnok között minden munkanap hajnalban egymással szemben közlekedik két „szellemvonat”, ami hetente 465, évente 24 180 szerelvényvonat-kilométert jelent. Ennek a furcsa megoldásnak csak a vontatási energiaszükséglete közel 3,5 millió forint. És ez csak egyetlen példa...

 

Ugyanannyi InterCity – kisebb kocsiszükséglet

A nemzetközi kocsik hatékony belföldi felhasználásával a kelet-magyarországi belföldi IC-vonatok szerelvényfordulói úgy racionalizálhatóak, hogy nem csak a költségek, hanem a csúcsidőkben jellemző zsúfoltságok is csökkenthetők (az optimalizálás révén megtakarítható kocsikkal), illetve, a nemzetközi vonatok közlekedtetése pedig igen minimális költséggel biztosítható, a jelentős árbevétel mellett.

Ugyanannyi vonat – energiatakarékosan

Van jó néhány olyan eset, amikor a szükségesnél nagyobb és drágábban üzemelő vonattal szállítjuk el az utasokat. A nyilvánosságra került tervek is ilyenfajta megoldásokkal próbálják megindokolni a járatritkítások létjogosultságát, pedig a kitűzött célokat egyetlen személyszállító vonat lemondása nélkül is el lehetne érni.

A vonal, melynek újranyitásával négy megyeszékhely közt csökkenthető a menetidő

cap

Az utóbbi időben szóba került, hogy olyan korábban bezárt vasútvonalakon is újraindulhat a forgalom, amelyeken jellemzően nem a regionális, hanem a távolsági forgalom dominált - már amennyire a rossz csatlakozásokkal kialakított korábbi menetrendek ezt lehetővé tették. Készült ugyan egy olyan országos ütemes menetrend, amelyben ezek a vonalak is közvetlen csatlakozásokat kaptak volna minden irányból, de ez már nem került bevezetésre, így a Dunántúl távolsági közlekedési rendszere egy torzóvá vált.

Az ütemes menetrendből törölt vonatok visszaállítása

A tavaly decemberi menetrendváltásnál a kelet-magyarországi ütemes menetrendi struktúrából jónéhány járat törlése került, amivel minimális költségmegtakarítás mellett hosszabb távon mindenképpen utasszám-, illetve bevételcsökkenéssel kell számolni, az utasok elégedetlensége mellett. A téves alapokon meghozott döntés korrekcióját javasolja az ITF.HU csoport.

Javaslat a Budapest-Mende vonatok meghosszabbítására

Két éve az integrált ütemes menetrend bevezetése a 120a (Budapest-Sülysáp-Szolnok) vonalon sok szempontból nem volt teljes körű. A távolsági vonat menetrendje csak a 2009. évi menetrend tervezetében nyerte el végleges formáját, az elővárosi zónahatárig pedig csak minden második vonat közlekedett, melyek közül decembertől három vonatpár már indokolatlanul törlésre is került. Az ITF.HU Csoport ezzel szemben a vonal menetrendjének fejlesztésére tesz összehangolt, komplex, azonnal megvalósítható javaslatot.