Font Size

SCREEN

Layout

Cpanel

Cikkek

A Dunakanyar térségében nem ismeretlen fogalom az egyes járatok (akár alágazat-közi) összehangolásával megvalósuló közlekedési rendszer, hiszen hazánknak ebben a térségében évtizedek óta ilyen struktúra működik és fejlődik. A Duna bal partján működő intermodális közlekedési rendszer kiterjesztésével a Börzsöny térségében bevezethető integrált közösségi közlekedési rendszer, a térség összetettsége miatt remek terepe lehet egy országos szintű közlekedési szövetség bevezetését megelőző pilot projektnek.

Honnan is vehetnénk hitelesebb példát a jól működő (országos szintű) közlekedési szövetségre, mint a modal split terén európában élenjáró Svájcból? A példaviszonylatunk (St. Moritz – Scuol-Tarasp – Sent) Graubünden kantonban, az Engadin völgyben található.

Létezik egy olyan egyszerű módszer, amellyel meg lehet határozni, hogy hogyan használjuk fel a vasút fejlesztésére fordítható erőforrásokat hatékonyan. Mindössze annyi a teendő, hogy az infrastruktúra fejlesztések meghatározása során mindig rendszerszinten, hálózatban gondolkodva kell eljárni. Mivel egy közlekedési hálózat működésének alapja mindig a menetrend, egy korszerű menetrendből kiindulva egy pontosan méretre szabott infrastruktúra építhető fel.

Az ITF pilot projektje és a menetrend alapú infrastruktúrafejlesztés hatékony alkalmazása együttesen „vezettek” egy komplex mobilitási kínálat-értékelő modell elméleti kidolgozásához, disszertáció keretében, tudományos platformon.  Az értekezés a vasúti személyszállítás mobilitási igényekből kiinduló, költséghatékony fejlesztési lehetőségeit vizsgálja, eredményei egyaránt felhasználhatóak a közösségi közlekedési közszolgáltatások megrendelői és a szolgáltatást nyújtók számára.

A közlekedési hálózatok csomópontjai rendszerint mára már adottak, helyük a történelem során alakult ki, és éppen (a jellegükből következő) kereskedelmi jelentőségük miatt, többnyire sűrűn lakott városok épültek köréjük. A csomópontok helyének térbeli megváltoztatására ezért csak egy igen szűk mozgástér adott. A cikk megoldási lehetőségeket mutat be arra, hogy miképpen kell kialakítani magukat a közösségi közlekedési csomópontokat az átszállással járó kényelmetlenségek minimalizálása érdekében.

A 2009 decemberi menetrendváltáskor bevezetett új vasúti és buszmenetrend a megfogalmazott célokkal ellentétben, az öncélú teljesítménykorlátozásokra épülő látszattakarékosság mellett, éppen hogy növelte a pazarlást és a párhuzamosságokat.

_C141996_delkorVégre felszállt a füst, és nyilvánosságra került az országos hálózatra javasolt jövő évi közösségi közlekedési megrendelés. Ez alapján sajnos világossá vált, hogy a jól hangzó jelszavak mögött nincs valós tartalom. A változtatások a pazarlást konzerválják, nem pedig megszüntetik. A közösségi közlekedés jövőre olcsóbb biztosan nem lesz.
 

5_eves_ITF_smallMiközben vasúti mellékvonalak sorsáról vitatkoznak civilek, közszereplők, újságírók és politikusok, szűk szakmai körben, csendben születésnapot ünnepelnek a vasút és a közösségi közlekedés barátai. Öt évvel ezelőtt pilotprojekt indult a magyar vasútnál. Nagy nehezen, sok ellenállás után végül 2004. augusztus 29-én indult el Magyarországon először egy rendszerszintű zónázó és ütemes vasúti közlekedés a Dunakanyarban.

Letelt a két hét gondolkodási idő, melyet a miniszter szabott, a MÁV vezetésének le kell tennie költségcsökkentési terveit. Kérdés: valóban sikerül olcsóbbá tenni a vasutat, vagy elméleti, matematikai-közgazdasági modellek, konkrét, kidolgozott menetrendek nélküli számítások mutatnak csak megtakarítást? Gyakorlatias spórolási javaslatokat csak a műszaki-technológiai részletekbe elmerülve lehet adni. Mielőtt azonban elmélyülnénk ebben,  röviden összegezzük, hogyan kell és hogyan nem szabad takarékoskodni.

Sajtóhírek szerint a kormányzat a jelenlegi megszorító program részeként 40 milliárd Ft „támogatást” kíván megvonni a közösségi közlekedéstől, ezen belül elsősorban a vasúttól, csökkentve ezáltal a párhuzamos vasúti és autóbusz közlekedést. A magyar vasút közelmúltban elért legnagyobb sikerének megtagadását és semmissé tételét jelentené a kormányzatnak a teljesítmények visszafogására vonatkozó tervezett intézkedése, amely a deklarált cél, a költségek csökkentése szempontjából kontraproduktív.

Alkategóriák